Főnix Masszázs – Alternatív Gyógymódok és Képzések
A Főnix Masszázs- Alternatív Gyógymódok és Képzések célja, olyan szakemberek képzése, akik képesek és hajlandók az elvárható tudást, mind elméletben, mind gyakorlatban maximálisan elsajátítani, hogy a hozzájuk forduló emberek a „legjobb kezekben” lehessenek.
A sikeres vizsgát tett résztvevők névre szóló, a Főnix Masszázs Alternatív Gyógymódok és Képzések által kiadott, hamisítás védelemmel, szárazbélyegzővel rendelkező, reprezentatív Tanúsítványt kapnak a tanfolyam elvégzéséről. Igény szerint angol és német nyelven is. Tanúsítványaink vállalkozói igazolvány kiállítására alkalmasak országosan, bármely Okmányirodában. |
Abony, Deák Ferenc utca 1.
Városunk 10-15 perc utazással elérhető, Ceglédről, Szolnokról és a környező Településekről is.
Iskolánk székhelye, ahol a képzéseink vannak, a város központban található, egy templom és egy kastély szomszédságában, ahol csend és nyugalom van. Biztonságos parkolás az épület előtt autóval érkezőknek, 5 perc séta a buszpálya udvartól, igény szerint az abonyi vasútállomásra autóval megoldható, tanulóink szállítása.
A helység maximum 6-8 fő befogadására képes , ami garantálja, hogy minden tanulóra maximális idő jut. Családias, szeretettel teli helység, hisz ezen a helyen több mint 11 éve masszázs kezelések folynak.
Vállalkozás:
Scheller Mátyás e.v.
Abony, Deák Ferenc utca 1.
Nyilvántartási száma: 51973162Adószáma: 68596181-1-33
Vezető oktató:
Pécsi Edina
Állami vizsgával rendelkező Gyógy masszőr, Reflexológus, Akupresszőr, Fitoterapeuta, Kineziológus és Reiki Mester, Tanár
11 éve segítem a hozzám fordulókat. A szolnoki Karakter és Szolnoki Szakképzési Szolgáltatási Centrum meghívott oktatója is voltam, 2017-2018-2019 évben.
2013 évben a kerepesi Vis Vitalis Medical Hotel Gyógy és Wellnes részleg vezetőjeként, létrehoztam egy orvos- természetgyógyász csapatot, ahol a szállodába érkező beteg embereknek segítettünk helyreállítani egészségüket.